Bemutatkozás
Dr. Németh Csilla Arlón született, és orvosként mindig is a saját közössége szolgálatát tartotta a legfontosabbnak. Debrecenben végzett általános orvosként, neurológusként szakvizsgázott, majd úgy döntött: hazatér Ózd térségébe, hogy ott segítsen, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ma Arló háziorvosa – nap mint nap szembesül a térség súlyos szociális problémáival és az összeomló egészségüggyel.
Úgy látja, valódi rendszerváltás nélkül nincs esély egy élhetőbb Magyarországra: amíg az oligarchák tovább gazdagodnak, a mélyszegénységben élők száma nő, az egészségügy pedig romokban hever, addig nincs valódi kiút. Csilla szerint a változás alapja az, ha meghallgatjuk a másikat – ahogy orvosként, úgy jelöltként is az emberek valós problémáiból kell kiindulni, és következetesen képviselni az érdekeiket.
Kiemelt céljának a munkahelyteremtést tartja, hiszen Ózd a kohászat összeomlása óta kiszakadt az ország gazdasági vérkeringéséből. Mellette elsődlegesnek látja a térségben élő, gyakran mélyszegénységben felnövő gyerekek támogatását és a helyi egészségügyi ellátás újjáépítését. Csilla szerint mindez nem csupán feladat, hanem kötelesség: valódi jövőt adni az itt élőknek.
A választókerület települései
["Aggtelek","Alsószuha","Alsótelekes","Arló","Bánréve","Becskeháza","Bódvalenke","Bódvarákó","Bódvaszilas","Borsodbóta","Borsodnádasd","Borsodszentgyörgy","Bükkmogyorósd","Csernely","Csokvaomány","Domaháza","Dövény","Dubicsány","Égerszög","Farkaslyuk","Felsőkelecsény","Felsőnyárád","Felsőtelekes","Gömörszőlős","Hangony","Hét","Hidvégardó","Imola","Jákfalva","Járdánháza","Jósvafő","Kánó","Kelemér","Királd","Kissikátor","Komjáti","Kurityán","Lénárddaróc","Martonyi","Nekézseny","Ormosbánya","Ózd","Perkupa","Putnok","Ragály","Rudabánya","Sajógalgóc","Sajókaza","Sajómercse","Sajónémeti","Sajópüspöki","Sajóvelezd","Sáta","Serényfalva","Szalonna","Szendrő","Szin","Szinpetri","Szögliget","Szőlősardó","Szuhafő","Szuhogy","Teresztenye","Tornakápolna","Tornanádaska","Tornaszentandrás","Trizs","Uppony","Varbóc","Zádorfalva","Zubogy"]
Petícióim
[{"cim":"Támogatom a munkahelyteremtést és a helyi vállalkozásokat","szoveg":"A Borsod-Abaúj-Zemplén 03. körzetben sokakat érint, hogy kevés a jól fizető, helyben elérhető munkahely, nincs kihasználva a térségben rejlő potenciál. A petíció célja: a munkahelyteremtő intézkedéseket, a kis- és középvállalkozások megerősítését, minőségi munkahelyeket és versenyképes vállalatokat kérünk. Ez mindannyiunk ügye. Ha több minőségi, helyben elérhető munkahelyet akarsz, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/bor03munkahely"},{"cim":"Támogatom a vasúti közlekedés fejlesztését","szoveg":"A Borsod-Abaúj-Zemplén 03. körzetben sokakat érint, hogy a járatok ritkák és kiszámíthatatlanok, a csatlakozások rosszak, így autó nélkül nehéz eljutni munkába, iskolába vagy orvoshoz. A petíció célja: a vasúti közlekedés fejlesztését, valamint sűrűbb, pontosabb menetrendet, akadálymentes megállókat, összehangolt átszállási lehetőségeket, rendszeres és nyilvános lakossági tájékoztatást kérünk. Ha változtatni akarsz a gyenge tömegközlekedés problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/bor03vasut"},{"cim":"Támogatom a járó- és fekvőbeteg ellátás fejlesztését","szoveg":"A Borsod-Abaúj-Zemplén 03. körzetben sokakat érint, hogy az egészségügyi ellátás túlterhelt: kevés a szakember, hosszúak a várólisták, és sokan más városokba kényszerülnek vizsgálatokért. A petíció célja: a járó- és fekvőbeteg ellátás fejlesztését, valamint valódi kapacitásbővítést, korszerű rendelőket, tisztességes béreket és átlátható ügyeleti rendszert kérünk. Ez mindannyiunk ügye. Legyen valódi megoldás. Ha változtatni akarsz az orvoshiány és a hosszú várólisták problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/bor03egeszsegugy"}]